Tájékoztató a felnőttképzést kiegészítő tevékenységekről

 A Tinktúra Bt. a jogszabályi előírásoknak, illetve az igényeknek megfelelően biztosítja az előzetes tudás felmérés, az álláskeresési tréning és a mentálhigiénés tanácsadás elnevezésű felnőttképzés kiegészítő tevékenységeket.

 

  1. ELŐZETES TUDÁS MÉRÉSE

Az előzetes tudás mérése annak felmérése, hogy a képzésre jelentkező dokumentumokkal nem igazolt tanulmányai vagy megszerzett gyakorlati tapasztalatai alapján képes-e a képzés során elsajátítandó tananyagegység követelményeinek teljesítésére, amelynek eredményeként a követelmények megfelelő szintű teljesítése esetén a tananyagegység elsajátítására irányuló képzési rész alól a képzésre jelentkezőt fel kell menteni.

A részvétel előzetes tudásmérésben:

  • az OKJ szerinti szakképesítésre felkészítő támogatott képzések, valamint támogatott általános nyelvi – támogatott egyéb nyelvi – és támogatott kombinált nyelvi képzések esetén kötelező
  • a támogatott egyéb szakmai képzések és támogatott egyéb képzések esetén a képzésre vonatkozó támogatási szerződés kötelező előírása alapján, vagy a jelentkező igénye szerint, amelyet a jelentkezési lapon is rögzíthet.

Az előzetes tudásszint felmérést a képzés megkezdése előtt az oktató vagy az intézményvezető végzi.

A tudásmérésben való részvételt térítésmentes.

 

  1. Álláskeresési tréning

A tréningre vonatkozó igényt a képzés támogatója a támogatási szerződésben, a képzésre jelentkező – a jelentkezési lapon rögzítheti, a képzésben részt vevő pedig a képzés során felmerülő igényét az intézményvezetőnek kell írásban jeleznie.

Az elhelyezkedési tanácsadás során segítjük a tanácsot-kérőt önmaga megismerésében, érdeklődésének, ambícióinak képességeinek feltárásában, valamint az álláskeresési technikák megismerésében. Megadjuk azokat az információkat, amelyek elősegítik az egyén karriercéljainak megvalósítását, a megfelelő munkahelyválasztást. Törekszünk behatárolni a valós és potenciális munkalehetőségeket, munkahelyeket, amelyek az adott szakképzettséggel rendelkezők jövője szempontjából fontosak lehetnek.

Az elhelyezkedési tanácsadást az igények felmérése alapján intézményvezető által megbízott oktató vagy az intézményvezető nyújtja a képzés befejezését megelőzően.

A tanácsadás igénybe vételét térítésmentesen biztosítja az intézmény.

 

  1. Mentálhigiénés tanácsadáson

A tanácsadásra vonatkozó igényt a képzésre jelentkező – a jelentkezési lapon rögzítheti, a képzésben részt vevő pedig a képzés során felmerülő igényét az intézményvzetőnek kell írásban jeleznie.

A mentálhigiénés tanácsadás célja az egészséges lelki élet kialakítása és megtartása. A mentálhigiénés szakember segítségként mobilizálja a személy (kliens) saját lelki erőforrásait. A kliens és a tanácsadó (segítő) együtt tűzi ki a célt, a tanácsadó kérdéseivel, illetve rendelkezésére álló speciális módszerekkel segíti, kíséri a klienst az úton. A tanácsadás jellemzően tartós változást eredményező hosszabb folyamat.

A tanácsadást az intézményvezető végzi.

A tanácsadás igénybe vételét térítésmentesen biztosítja az intézmény.

 

Bővebb információért forduljon ügyfélszolgálatunkhoz!